Teteje
Azt eszi már a gyerek, amit ti? - Nutriklub
fade
630
single,single-post,postid-630,single-format-standard,eltd-core-1.0,flow-ver-1.3,eltd-smooth-scroll,eltd-smooth-page-transitions,ajax,eltd-blog-installed,page-template-blog-standard,eltd-header-vertical,eltd-sticky-header-on-scroll-up,eltd-default-mobile-header,eltd-sticky-up-mobile-header,eltd-menu-item-first-level-bg-color,eltd-dropdown-default,eltd-header-style-on-scroll,wpb-js-composer js-comp-ver-4.11.2.1,vc_responsive
Nutriklub / Hozzátáplálás  / Azt eszi már a gyerek, amit ti?
Marci eszik, cica nézi

Azt eszi már a gyerek, amit ti?

Írta: Krisztina Mező

És azt eszi már a gyerek, amit ti?

Többek között ez volt elmúlt 20 hónap egyik legbosszantóbb kérdése, amit nekem szegeztek a közelebbi és távolabbi ismerősök egyaránt. A válaszom erre ma is az: nem, már mi esszük azt amit a gyerek. És azt gondolom, ez így van jól.

Egy kis totyogós megreformálta az étrendünket. Annyi de annyi kérdés merül fel bennünk szülőkben a hozzátáplálás megkezdésétől egészen a gyerek bölcsődébe vagy óvodába kerüléséig sőt még utána is, hogy szinte lehetetlen számba venni őket. Talán furcsán hangzik, de engem például rémülettel töltött el, hogy a kizárólagos 6 hónapos anyatejes táplálás után „hirtelen” azt egye a kisfiam, amit mi. Persze a hirtelen erős túlzás, de mégiscsak annak az almának, baracknak, répának a levét issza először a baba, amit mi földi halandók fogyasztunk.

Amikor zúdulnak ránk a rémhírek, miszerint kisbabák, gyerekek mérgezést kapnak az elfogyasztott zöldségek, gyümölcsök miatt, nagyon nehéz higgadt döntést hozni, mivel etessük életünk értelmét. Én legyőztem a félelmeket és némi védőnői bátorítás mellett maradtam a jól bevált és imádott szokásom mellett: piacra járok. Ennek egyik oka az volt, hogy bennem mégiscsak él valami ősbizalom a helyi árusokkal, a termelőkkel szemben, a másik pedig az, hogy nem szerettem volna csupán bébiétellel táplálni a fiam. A teljesen bio alapanyagokban nem hiszek, másrészt olyan irreális áron kínálják őket, hogy ebbe az irányba sem szerettem volna elindulni.

Mi anyukák nagyon sokféleképpen szeretnénk a legjobbat a gyermekeinknek és ha egyetérteni ugyan nem is tudunk egymással, én a békés egymás mellett élés híve vagyok. Szívesen elmondom a véleményem, kíváncsian meghallgatom a másét, de bírálni nem akarok. De sokat gondolkoztam, hogy vajon azoknak a gyerekeknek a szervezetét, akiket a szülő merő jó szándékból csak bébi- és bio, minden mentes ételekkel etet, vajon nem éri-e sokként például az első bölcsődei menü. Ebből a megfontolásból én azt a döntést hoztam, hogy még mindig jobb fokozatosan hozzászoktatni gyermekemet a mai világunk körülményeihez, ezzel segítve az ehhez való alkalmazkodást, mint megóvni minden káros behatástól. Sajnos, ez ma már szinte lehetetlen is. Biztos vagyok benne, hogy erről nagyon sok szülő másképpen vélekedik. Én arra helyezem a hangsúlyt, hogy lehetőleg szezonális, friss és helyi élelmiszert szerezzek be és hogy a lehető legváltozatosabb ételek kerüljenek az asztalunkra.

Sót, cukrot elvétve használok, annál inkább szívesen nyúlok a fűszertartók felé. Néha bizony megleptem a kérdéseimmel a védőnőt, amikor például arról kérdeztem, hogy a szokásos burgonya, tészta, rizs köret helyett bevethetem-e a nálunk megszokott kölest vagy hajdinát, esetleg a kukoricadarát puliszka formájában, megkóstolhatja-e a fiam a vörös lencsét vagy a csicseriborsót. Sok olyan régen elfeledett vagy újra felfedezett alapanyag áll a rendelkezésünkre, ami tovább színesítheti a menünket. Emellett azért szeretem megkóstoltatni a kisfiammal a különlegesebbnek számító ételeket is, az első hónapokban például az avokádó vagy az édesburgonya mentette meg a kukába landolástól az ebédet, ezzel a két zöldséggel az összes menü ehetővé vált a kisfiam számára. Ahogyan teltek a hónapok, azt vettem észre, hogy tulajdonképpen az én gyerekem mindent megeszik, persze vannak jobb és rosszabb napok.

Jelenleg annak a rejtélynek a megfejtésével vagyok elfoglalva, hogyan lehet az, hogy Marci az egész almát szívesen elrágja, eszi a kenyeret, rágja a pucolt tökmagot, de a puha barack vagy az ízekre szedett hús nem kívánatos számára, csak pépes formában fogadja el. Azzal vigasztalom magam, hogy mint eddig annyi minden más ez is csak átmeneti probléma, két hét múlva talán már újabb érdekes jelenség megoldásán kell törni a fejem. Erőltetni semmit nem fogok, nem is lehet, én szeretném, ha a gyermekem tudatos „örömevő” lenne. Összességében pedig kijelenthetem, hogy ma már mindhárman ugyanazt esszük, talán csak az ételek állagában mutatkozik némi eltérés.

Nincsenek hozzászólások

Hozzászólás