Teteje
Hozzátáplálási kisokos, avagy mindenki jobban tudja (ezt is) - Nutriklub
fade
581
single,single-post,postid-581,single-format-standard,eltd-core-1.0,flow-ver-1.3,eltd-smooth-scroll,eltd-smooth-page-transitions,ajax,eltd-blog-installed,page-template-blog-standard,eltd-header-vertical,eltd-sticky-header-on-scroll-up,eltd-default-mobile-header,eltd-sticky-up-mobile-header,eltd-menu-item-first-level-bg-color,eltd-dropdown-default,eltd-header-style-on-scroll,wpb-js-composer js-comp-ver-4.11.2.1,vc_responsive
Nutriklub / Nutriklub  / Hozzátáplálási kisokos, avagy mindenki jobban tudja (ezt is)
Julcsi_hozzataplalas

Hozzátáplálási kisokos, avagy mindenki jobban tudja (ezt is)

Írta: Nikoletta Kótis

A WHO állásfoglalása szerint a csecsemők kizárólagos anyatejes (ennek hiányában tápszeres) táplálása 6 hónapos korig javasolt. Már az első mondat leírása közben gondolatok cikáznak a fejemben, és összecsap az általam ismert orvos-védőnő-család-szomszédok vonala az Egészségügyi Világszervezet alapgondolatát szorosan követő Facebook-csoport híveivel, akik harcosan estek azoknak, akik 4-5 hónapos kisbabájuknak almalevet adtak. Az az igazság, hogy minden megállapításnál hasonló a helyzet – ezeket a kósza gondolatokat idézőjelbe teszem, és melléjük írom, én hogyan csináltam: mert mindenki másként jár el; két egyforma módszer talán nem is létezik, és ezért nem is lehet elítélni senkit.

5 hónaposan kezdtem el az igény szerint szoptatott kislányomnak, Julcsinak szilárd ételt adni. Először reszelt almát és kekszet, majd répapürét, krumplit és sütőtököt. Az első kanál a fején kötött ki. Nem erőltettem a kérdést, mert volt, amikor az emésztetlen darabkákat látva azt éreztem, a bélrendszere még nem készült fel igazán a szilárd táplálék befogadására. Ekkor pár nap szünetet tartottam, majd újra előkerültek a falatnyi zöldségek/gyümölcsök. Ennek még mindenki örült a közvetlen környezetünkben, az idősebb generáció tagjai ugyanis nálam is korábban kezdték el a hozzátáplálást: „Én már a 4 hónapos babámnak adtam almapürét.”

Julcsit (habár még nem tudott megtámasztás nélkül ülni) láthatóan érdekelte az, amit eszünk, ezért az adhatósági táblázatokat bújva vezettem be a különféle ételeket, gyakran üveges bébiétel formájában: ezeknek a „tisztaságában” jobban bíztam, legalábbis eleinte, amikor még érzékenyebb volt a gyomra, és tél lévén kevés szezonális gyümölcs és zöldség jöhetett szóba. „Én annak idején mindig főztem a gyerekeimre.” – persze aki megbízott a téli őszibarackban, és hamar elkezdte a húsok bevezetését, másként cselekedett.

Szinte napra pontosan 5 hónaposan kibújt a kislányom első foga – emiatt volt, aki már kenyér- és kiflirágcsálást vízionált. Igen, az elképzelés megmaradt a vízió szintjén, pár hónapot ugyanis még vártam a megvalósítással. Babáknak való cukormentes keksz, müzli, tej- és többgabonás pép azonban napi rendszerességgel szerepelt az étlapon. Julcsi 10 hónapos volt, amikor mind az 5 főétkezést kiváltottuk szilárd étellel (tejtermékeket: joghurtot, túrót, sajtokat ekkor már minden nap evett), de szerencsére az anyatejnek sem intett búcsút teljesen: az esti elalvás előtt és fogzáskor napközben és hajnalban is többször jelezte az igényét, én pedig szerencsésnek érzem magam, hogy 12 hónapos létére még mindig szoptathatok. „Ilyenkor már nincs tápértéke a tejnek, felesleges szoptatni.” – Ha igényli, megnyugvást talál benne, és ameddig nekem is van lehetőségem és kedvem rá, addig nem látom akadályát a dolognak.

Az, hogy mit mikor vezetünk be, egyéni döntésünktől függ. A gesztenyét a tápértéke miatt már 6 hónaposan kipróbáltuk, a paradicsomot héj nélkül 8 hónaposan, de a dinnyefeléket csak 10 hónaposan, az eperrel pedig megvárjuk a következő szezont. Julcsi vékonysága miatt napjában kétszer kap húst. „Biztos azért nem fejlődik eléggé, mert nem eszik elég cukrosat, sósat meg darabosat.” Ez a legfájóbb, egyben a legnagyobb butaság, amit valaha is hallottam, ezt gyermekorvos, védőnő, gyógytornász és ortopéd szakorvos is megerősítheti – igen, ezeket a szakembereket mind traktáltam a másoktól hallott badarságokkal, holott éreztem, hogy az ösztöneim jót súgnak –, a felsoroltaknak semmi köze a testalkathoz és a mozgásfejlődéshez, ellenben a genetikának annál inkább. Ha tehát az egyik szülő gyermekként vékonydongájú volt, és nem szaladt még egyévesen, akkor természetes, hogy a gyermeke is hasonlóan fog fejlődni, akkor is, ha a szomszéd fia ugyanekkor már sakkozott, miközben az édesanyja szalonnás lángossal tömte őt. Lelke rajta.

„A 8 hónapos unokámnak töltött káposztát adtam; olyan jól aludt utána, mint a bunda.” Szögezzük le: a nagyszülők (is) pótolhatatlanok, a velük való kapcsolat fejlesztő hatással van az unokára, és pihenteti a már felnőtt gyermekeiket – abban az esetben, ha egyetértés van közöttük. Természetes, ha a nagyszülők többet és mást engednek meg az unokáknak, mint a szülők, de jobb, ha sikerül egyezségre jutnunk, és megállapodnunk, hogy pl. amikor a baba a nagyszülőknél van, akkor (bizonyos korlátok mellett, természetesen) az ő szabályaik érvényesek, de amint a szülői házba kerülnek, akkor is, ha a nagymama/nagypapa vigyáz rájuk, abban az esetben a szülők gyakorlata követendő. Minden más egyet nem értés (szülő-szülő között is) összezavarhatja a kisgyermeket, és ez kiváló táptalaja lesz majd a hisztiknek és az érzelmi zsarolásoknak.

Julcsi egyévesen szinte mindent eszik (szinte, a felvágottakkal, apró magvas gyümölcsökkel, nyers hagymával, szénsavas üdítőkkel, gombával még várok pár hónapot), és szeret önállóan enni. „Úgy eszik, mint egy malac. Én kanállal etettem az enyéimet, és szépen ettek.” Próbálkozik ő kanállal enni, de azt is önállóan. Amikor kézzel eszik, tényleg nem nyújt szép látványt, de úgy gondolom, hagyni kell valamennyit maszatolni ahhoz, hogy minél hamarabb a segítségem nélkül étkezzen. Ahol nincs etetőszék, ott folyamatosan elmászkál közben, de ez azért lehet, mert olyan elfoglalt egy baba élete. 🙂 Sok a felfedeznivaló, és én ezt bizonyos keretek között megengedem neki – és szerintem hagyni kell mindenkit, hogy hadd nevelje jószándékkal a saját gyermekét, hiszen nem véletlenül kerültünk azokhoz a szülőkhöz, akikhez. És ezzel el kell(ene) fogadnunk azt a tényt, hogy mindenki másként csinálta, az előző generációk tagjai is, meg azok is, akik most járnak ebben a cipőben.

Nincsenek hozzászólások

Hozzászólás